Fél 12, Belvárosi Piac, felső szint. A húgom ajánlotta a helyet, aki már többször evett itt a férjével. Nem mondta, pontosan hova menjek, így először csak csellengek fent. Aztán eszembe jut, hogy láttam egy olyan DTK Elviszlek magammal részt, melyben Lakatos Márk Krisztának megmutatja a szintén itt található kolbászdáját. Meg kéne nézni. De előbb még teszek egy teljes kört.Akkor látom meg a Steamboo feliratot, és a szlogent, hogy "Ez sushi? Nem ez steamboo!" Egy fiatal lány azonnal kipenderül a pöttöm üzlethelységből, és a finger food, vagyis ujjnyi falatkák konyhaművészetéről mesél, és hogy mi is ez a steamboo valójában.  Nigiri méretű apró rizses falatok, különféle feltétekkel és "oldaltétekkel", melyeket sütőpapírba tesznek, és 4 percig gőzölnek bambuszpárolóban. Azonnal elvarázsolódom. Belépek a pinduri boltba.Aztán érdes-kedves baritonján Szabó Győző közli a sarokból, hogy a miso leves is menten kész, kóstoljam meg, miközben lelkesen nyomja bele a miso-pasztát az előtte gőzölgő lábasba. A leves jár a menühöz, amibe három vagy öt steamboo tartozik. Nekem elég lesz három is, és gyorsan rákérdezek, van-e lazacos, mert imádom ezt a halat. Steamboo sajnos most nincs ilyen, de a levest kérhetem lazackockákkal. Naná, hogy azzal kérem.

Ezután tisztázzuk, hogy milyen steambookat is kérek pontosan. Majd jöjjön egy italkülönlegesség egy gyömbéres (szintén a gyengém, sok ételbe szoktam titokban csempészni) chilis-kurkumás frissítő, ami isteni. Az italomat kortyolgatva várom a levest és a nagy szörfdeszkához hasonlító asztalban gyönyörködöm, mely Győző saját ötlete szerint készült,  egyedi desginnal. Remekül passzol a tiki hangulathoz.Pillanatokon belül kapom a levest, a házigazda felvilágosít, hogy újhagyma, tofu, lazackocka, wakame és wasabi borsó (ez nem azt jelenti, hogy a torma időnként borsóformában terem, csupán wasabiba forgatott zöld borsószemeket takar) található benne, mely utóbbi alig csíp, viszont kellemesen roppan a nyelven. A miso összhatása komoly ízorgiát jelent, pedig ezzel a levessel szemben kritikus vagyok: én is szoktam csinálni és éttermekben is rendszeresen kérek belőle.Ebben a pillanatban már érzem, hogy elvesztem, erre a helyre vissza fogok járni. És akkor jönnek a staemboo-k, gusztusosan tálalt, opálcukorkaszerű csomagjai egy bambuszkosárka tetején, papírtálkával. Győző megmutatja a kibontás trükkjét, és máris jöhet ennek az ázsiai-európai fúziós ételnek a tesztje, melyet a hely tulajdonosa véletlenszerűen fedezett fel. Egyszer a barátait sushivacsorára hívta, ám elfogyott otthonról a norilap. Akkor születtek meg az első steamboo-k.Az első választottam a kesudiós-márványsajtos steamboo sütőtöklapocskákkal, melyben az összetevők lágyan harmonizálnak, miközben pár szelet csili szemtelenül fricskát nyom az egészre. A második az aszaltparadicsomos-gomolyás petrezselyemmel, mely nekem egy leheletnyit száraznak hatott, és az előbbi vagány ízvilágához képest, meglehetősen decens. El tudnék még képzelni hozzá egy gyümölcsöt, ami picit megbolondítja: mangót vagy lime-szeleteket.

A harmadik steamboo pecorino sajttal, fehér csokival, levendulával készült. Őszintén szólva engem ez a gombóckreáció nyűgözött le a legjobban. A sajt, a csoki és a levendula varázslatos triót alkotnak, összeszokott hármasként támadják meg az ízlelőbimbókat. Döbbenetes kulináris élmény. Szerintem még Szindbád is élvezkedne itt, a jól kitalált ízek között. Bár azért lehet, hogy megkérdezné: "Velős steamboo nincs, kedves Győző?" De ez a hely még egy ilyen kérdésre is frappánst választ tudna adni. Ugyanis, ha puliszkás-szalonnás steamboo-juk is van, itt tényleg bármi megtörténhet. Legalábbis, ami a csoda kategóriába belefér.

Steamboo

Belvárosi Piac, Hold u. 13., 1054, Budapest