Kertész Erzsi neve már ismerősen cseng a könyveket szerető szülőknek. Én is kíváncsian vártam legújabb kötetét, mert a Labirintó című meséjével már belopta magát a szívembe. A Cerkabella Kiadó gondozásában megjelent könyv annyira egyedi, szürreális szójátékokkal, és bátor humorral teleszőtt történetet ad elő, hogy csak ámultam: a magyar piacon ilyet is lehet? Azt is örömmel konstatáltam, hogy az említett kötet Kasza Julianna lélegzetelállítóan művészi, mégis szókimondó képeivel láttott napvilágot, melyek egyszerre idézték meg Peter Sís  és Shaun Tan varázslatos világát. Csoda volt az a kis könyv.

De most lássuk, mit nyújt nekünk Kertész Erzsi legújabb kötete, a Panthera. Kovács Eszter, a Pagony Kiadó egyik tulajdonosa és szerkesztője szerint a könyv remek átvezetés lehet a Ruminitől az Időfutárhoz. Mindkét sorozatot olvastam, és szerettem, az Időfutár humorát különösen kedveltem, ezért hát még nagyobb várakozással fogtam bele a Panthera olvasásába. 

Miről szól a történet? Egy csapat gyerek jelentkezik egy iskolai hegymászó klubba, melynel a helyi Művelődési Ház a helyszíne. Az elsők között van Gekkó, aki már menő mászó srácnak számít, és Helga, aki jó tanuló és jó sportoló is, és roppant ambíciózus. Gekkó és Helga között egyfajta rivalizáció alakul ki a kalandok során. Vince is tagja a csapatnak, a kövérkés, okostojás fiú, és Virág, a félénk, pityergésre hajlamos lány. A klub kiírására érkezik még Kismukk, aki nem beszél sokat (egy mukkot sem szól, innen a neve), viszont annál többet ír és rajzol, ráadásul rejtett mászótudással is rendelkezik hála a kertjükben lévő diófának és titkos akadálypályáinak, melyeken rendszeresen gyakorol. Kismukk meséli el az eseményeket, több szálon futtatva a történet leírását, ugyanis Noémi (szintén a hegymászó csapat tagja) nélkülük átélt kalandjait is felidézi utólagosan rekonstruálva az emlékeket. Kismukk figurája helyes, kedves, és én már csak a neve miatt is szerettem: egyik kedvenc történetem volt gyerekkoromban Kis Mukk meséje fura illusztrációival és meglepő fordulataival.

A hegymászó csapat vezetője Meredek Johnny, aki csak elsőre tűnik szimpatikusnak, utána hamar kiderül, komoly bajok vannak vele, és komoly bajokat is tud okozni a hegymászó csapatnak. Ebben a gonosz bajkeverésben lelkes társa Lavínia, az asszisztensnője, és Everest, aki pedig ez utóbbi hölgy asszitszenskutyája. Felbukkan még Gubó, hogy teljes legyen a negatív figurák brigádja. Hogy aztán a sok áskolódó felnőtt karakter által állított akadályokat, hogyan küzdik le a gyerekek, miként kerülnek be egy hógömbbe, és miként szabadulnak ki onnan, az már csakis a Gekkó és Helga vezette kis csapat találékonyságán múlik. Rátermettségükkel is igen sokra mennének, de azért nagy előny, hogy kívülről, az üvegbura falain túlról jelentős háttérsegítséget nyújt nekik Noémi, az első ránézésre az életben maradásra is teljesen alkalmatlannak tűnő, nemhogy másokat megmenteni képes osztálytársnő, és Rozika, a tűzrőlpattant portás néni, aki nemcsak a fakanállal, de a szavakkal is roppant ügyesen bánik. 

Nekem egyébként ők ketten lettek a kedvenc figuráim, számomra valahogy Noémi és Rozika  lett a két legjobban körüljárható alak, esetlen akcióhősi mivoltukkal, vicces dialógusaikkal azonnal elvarázsoltak. Ami miatt hiányérzetem volt, az pont ehhez kapcsolódik. Kalandokban és izgalmakban  igencsak bővelkedik a regény, peregnek az események, érdekesen bomlanak ki a történet szálai, de valahogy a szerzőtől megszokott, üdítő irónia, néhol filozofikus viccelődés-élcelődés sajnos ezúttal kevés akadt a szövegben. Nyilván az ijfúsági kalandregény más műfaj, mely az eddigiektől eltérő stiláris elvárásokkal rendelkezik, mégis az én lelkemnek jobban esett volna picivel több vitriolosság, móka és kacagtatás. De ettől még a sztori nagyon szerethető, a karakterek érdekesek, és az egész könyv igazán vagány lett. Nagy része van ebben természetesen Bernát Barbara illusztrátornak is, aki a jól komponált borítót tervezte, és a belső fekete-fehér rajzokat készítette.

Hatalmas erénye a kötetnek a hegymászás szeretetének, a természet kedvelésének és a sportos életmódnak nem didaktikus, viszont annál hatékonyabb népszerűsítése. Hiszen lássuk be, hogy a mai kiskamaszok nem feltétlenül arról híresek, hogy imádnak túrázni, gyalogolni és vadregényes tájakon barangolni (hacsak nem egy telefonos játékban kell ezt megtenniük virtuálisan, anélkül, hogy elhagynák a fotelt). Reméljük, talán a Panthera olvasásának köszönhetően majd ehhez is több kedvet kapnak. Mert, ha nyitott párducpofához hasonlító, hóval fedett, Panthera nevű hegyünk nincs is itt, Magyarországon, azért akad egy-két érdekes hegyünk (oké, dombocskánk, de mennyire menő dombcsokák ezek!), ahol lehet gyakorolni a hegymászás adrenalinfokozó izgalmait. 

A regény taktikusan úgy zárul, hogy magában hordozza a folytatás lehetőségét: az átméretezőt ugyan lefoglalja a rendőrség, de minimális tolvajképességekkel ez egy negatív szereplő számára igazán nem lehet akadály, ráadásul Meredek Johnny és sleppje a kötet végén rafináltan megszöknek. Nem elképzelehetelen tehát, hogy a csavarosabb eszű fiatal olvasók már el is kezdték találgatni magukban, merre kalandoznak majd a második részben a szereplők, ahol kamatoztatni tudják hegymászói tudásukat és a gonosz elleni küzdelemben felszedett harci rutinjukat is. Hogy felbukkan-e majd abban is a sok kalamajkát okozó átméretező gép vagy a különleges és drága akarit kő, az már csak a szerző gazdag fantáziáján múlik. Mi meg izgatottan várjuk az újabb Panthera-kötetet.

Kertész Erzsiről: 

Az író pszichológus, aki  sok más anyukához hasonlóan akkor fordult a mesék és az ifjúsági könyvek világa felé, amikor gyermekei kicsik voltak. Első könyve a Labirintó, ezt követte a Dalia és Dália, Állat KávéZoo, Nem mese, Göröngyös Úti Iskola, és most a Panthera. Nem konkrét korosztálynak ír, amikor történeket talál ki, csodálkozik is, amikor ezt számon kérik rajta. Gyorsan és szenvedélyesen alkot, viszont utána kisebb pihenőre van szüksége, mert "írói állapotban" minden mást csak félgőzzel tud csinálni. Ő maga is szeret hegyet mászni.

Kedvenc idézetek a könyvből: 

"Lavinának volt egy nyomott képű ölebe is, azt meg Everestnek hívták, ami azért mégiscsak túlzás volt a méreteit tekintve."

"Meredek János igazi férfi volt, egy napbarnította, kopaszra borotvált hős, és ezt mind a lányok, mind a fiúk így gondolták, még Gekkó is, akinek saját bevallása szerint soha nem volt példaképe és eddig nem is tartott igényt rá."

"Akkor már féltünk. Ott áltunk a terem közepén, mint egy kupac sült hal."

"Egy pillanatra elrévedt azon, hogy a kedvenc filmbéli hősnői mit tennének ebben a helyzetben. De sajnos belátta, hogy a legtöbbjük haladéktalanul elájulna vagy várna valami szabadítóra. Noémi azonban eddigi tapasztalatai alapján úgy találta, hogy ebben a városban egyetlen olyan fiú sem él, aki megfelelne erre a szerepre. Sőt talán a földgolyón vagy a széles univerzumban sincs ilyen személy, ahogy olykor búsan megállapította..."

"-Ez a fickó, ez a John...ha jól értem...ellopott egy hegyet - mondta Noémi tétovázva.

-Egy hegyet? Hogy mik vannak? -ámuldozott Rozika. - Tiszta szci fi, így mondják, ugye?"

"-Honnan tetszik tudni, hogy éhes?

-Alapszabály szívem. Egy férfi mindig éhes! Jegyezd ezt meg!"

"-Mi a baj, angyalom? - kérdezte Rozika. - Így legalább nem hívja fel a bajtársait.

-Nem, de ezzel már mi sem hívunk fel senkit - dünnyögte elkeseredetten Noémi. 

-Biztos számzáras volt úgyis - próbált némi szakértelemmel előrukkolni Rozika."