1. Szexeljünk többet!

Nincs mit szépíteni ezen, ami tény, az tény. Az ELTE legújabb kutatása is bizonyítja, hogy a magyaroknál a havi 3 szex az átlag, vagyis még a heti 1 szex sem jön ki. Nem túl jó arány. Emlékezzünk csak vissza, amikor megismertük a párunkat, hányszor bújtunk össze. Ifjú korunkban pedig szüleink korosztályának heti 1 darab, szombati esti szertartásos szexe hallatán elszörnyedtünk. Hogy lehet ilyen kevésszer? Ma meg? Néha vért izzadunk, hogy a heti több szeretkezés is összejöjjön. Persze, hogy most zombifáradtak vagyunk a munka, az iskolába és sportolni járó gyerekek terelgetése meg a háztartás mellett, de ha szex nincs, a házasság is kifullad. Ahogy benzin nélkül sem megy az autó. 

2. Nincsenek igazi randijaink

Vannak rá kísérletek, szómiszó. De romantikusan randevúzó férfi és nő helyett, csak két roppant hatékonyan meetingelő időmenedzser találkozik. "Beszéltél a tanárral? Anyáddal egyeztettél a családi ebédről? Mit mondott az edző? Most akkor vigyük el a kisebbiket fejlesztésre? A nagyobbik is kinőtte a cipőjét? Befizetted a kaját? Jaj, mi ez, étlap?!? Te vacsorázni akarsz? Nem úgy volt, hogy beülünk egy moziba és csak nézünk ki a fejünkből?"

Pedig néha érdemes leszervezni egy-két igazi randit is. Nehéz bébiszittert szerezni, a nagymamák is túlterheltek, és mi is hullafáradtak vagyunk ahhoz, hogy puccba vágott külsővel, és puccba vágott lélekkel elmenjünk színházba,  vacsorára, koncertre. Pedig megéri. Egy barátnőmnek azt tanították a jegyesoktatáson, a hosszú házasság titka: heti 1 nap, havi 1 hétvége, és évi 1 hét, amit a szülők kettesben töltenek. Hát, ha ezek az álomszerű számok nem is mindig jönnek össze, törekedni azért lehet rá.

3. Mindent a gyerekért, semmit magunkért

Míg a szüleink generációjára az volt a jellemző, hogy minél hamarabb bölcsibe hajítottak minket, a leckéinkbe bele sem néztek, az edzőinkkel soha nem találkoztak, és egyedül küldtek sportolni, addig a mai harmincasok-negyvenesek pont az ellenkezőjét csinálják. A gyerek sokszor ebédre sincs befizetve, mert anyuka megszállott konyhaguruként főz rá nap mint nap. A tanárokkal barátnőkre jellemző, intim lelki életet élünk csemeténkkel kapcsolatban, az edzőkkel minden egyes kis izomgörcsről egyeztetünk a gyerekünket illetően, és a várost róvó, őrült sofőrként hordjuk suliba és sportolni akár még a kamaszunkat is. Tébolyult tanárként tanulunk esténként és vasárnaponként szemünk fényével. Hétnyelven beszélő zsúrokat, és szuperizgalmas osztálytársas játszásokat szervezünk, hogy a gyerekeink jól érezzék magukat. Csak magunkkal nem törődünk, hiányzik életünkből az énidő.

Közben pedig, hopp, felszalad 5 kiló, a hajfestékünk mindig lenő, a gélllakk pattogzik, a ruhatárunk frissítésre szorul, könyvet egy éve nem olvastunk, a legjobb barátainkkal pedig sátoros ünnepek idején találkozunk. Amikor meg véletlenül a belvárosba tévedünk, azt hisszük, hogy külföldön járunk a sok új, menő hely láttán, ahol még nem jártunk. Csoda, hogy a mintaszülő szerepben lassan elveszik az igazi énünk? Pont az, akibe a párunk annak idején beleszeretett.

4. Kizökkenni a rutinból

Apró  ingerbonbonokra gondoljunk, amik egy picit megédesítik a napi rutint, és kihúznak minket az unalomból. Egyfajta kellemes komfortzóna-tágítás szelíd módszerekkel, annyira, hogy pont élvezetes legyen. Lehet ez egy villámrandi ebédidőben a párunkkal, akit délelőtt spontán felhívunk, hogy próbáljunk ki egy új helyet, egy új edzésforma kipróbálása (nekem a TRX vagy a spinning volt elsőre ilyen: nagyon be voltam rezelve, amikor először próbáltam őket, de utána katartikus élmény volt), őrületes diszkó szervezése otthon a gyerekekkel, amikor pizzát rendelünk, és a sarokba dobjuk a fakanalat, hogy együtt táncolhassunk. A lista végtelen, csak a mi fantáziákon múlik, vagyunk-e annyira kreatívak, hogy még tudjunk meglepetést okozni. Önmagunknak is.

5. Beszélgessünk és érintsünk!

Tudunk vajon még miről beszélgetni a házastársunkkal? A család logisztikai feladatain túl. Beszélgetni márpedig kell. Értelmes, érdekes témákról, önmagukról, a másikról. Márcsak azért is, hogy nehogy a Monty Python Az élet értelme című film egyik jelenetébe kerüljünk hirtelen. Az étteremben egymás jelentlétében unatkozó házaspárnak a pincér beszélgetés-étlapot kínál, melyről ők az élet értelme témát választják. Ehhez még további segédkártyákat kapnak filozófusok neveivel stb. De még így is akadozik  a beszélgetés.

Nemcsak beszélgetni, érinteni is muszáj. A huszonegyedik század furcsa jelensége, hogy többet simogatjuk, babusgatjuk gépeinket és telefonjainkat, mint a partnerünket. Az érintés egyre jobban kivész a kultúránkból. Főleg, ha már egy hosszabb házasságban vagyunk. Évnyitókon, iskolai-családi kirándulásokon, sportversenyeken is jól megfigyelhető, hogy a szülők már egyátalán nem érnek egymáshoz. Nincsenek már nyakba fúrt arcok, összefont ujjak, combon pihentett kezek, gyengéd átölelések, fül alá lehelt csókok. Fizikai kontaktus alapján gyakorlatilag alig lehet megmondani, ki kinek a párja. Pedig szerelmünk kezdetén ez nem így volt. És, ha teszünk érte, nem is lesz így.