2017. jan 31.

Houdini: futóbajnokból a világ legnagyobb szabadulóművésze

írta: finypetra
Houdini: futóbajnokból a világ legnagyobb szabadulóművésze

Vagyis milyen utat járt be a hajlékony, csupaizom fiú a világsikerig?


houdini_lancokban.jpgA Csengery utca 12. háza szerényen húzódik meg a hetedik kerület többi lerobbant épülete között (a legújabb kutatások nem az 1-es számot, hanem ezt jelölik meg szülőházként). Pedig nem kisebb ember született itt, mint a káprázatos Houdini, akit a huszadik század legnagyobb mágusának és szabadulóművészének tartanak. A híres varázsló 1874. március 24-én született Budapesten. Apja Weisz Sámuel, anyja Steiner Cecília. Houdini, vagyis Weisz Erik nagy családban nő fel: öt fiú és egy lány testvére van még. Nehéz körülmények között élnek, ezért apja úgy dönt, Amerikába vándorolnak. A kis Eriket itt Ehrichnek, illetve Harry-nek kezdik el hívni.houdini_ugrik.jpgEgyszer állítólag ezt mesélte Houdini: "Anyám legendásan finom almás pitéket sütött. A süteményeket viszont bezárta a szekrénybe, hogy ne járjunk rájuk. Gyerekként nyitottam ki először zárat, hogy megkaparinthassam a pitét." 
houdini_ermekkel.jpgA gyerek Houdini egy alkalommal elvarázsolódik egy cirkuszi mutatvány által, és ez a bűvölet utána is lázban tartja. Később a kezébe akad Robert Houdin mágus könyve, amely végképp eldönti a sorsát. Művésznevét is az ő tiszteletére választja. A család szegénysége miatt a fiú nyolcévesen már dolgozik: cipőt tisztít és újságot árul, de  többről álmodik. Kilencévesen trapézmutatványokkal lép fel. Egy időben a Kártyák királya néven brillírozik. 19 évesen már "Ehrich,  a levegő hercege néven" mutat be számokat. Rendkívüli izomerő, hajlkonyság és rugalmasság jellemzi. A kamasz Harry a Pastime Atlethic Club sportolójaként több cross country (mezei) futóbajnokságot is megnyer. Fizikai kondíciójára nagyon odafigyel: fut, súlyt emel, úszik. De a bűvészetről nem tesz le, igaz, egyre inkább a szabadulás művészete kezdi izgatni. Nemsokára A bilincsek királyának nevezi magát. houdini_mosolyog.jpgEleinte  két évvel fiatalabb testvérével Theóval (aki Ferenc Dezső néven született, szüleik csak Dashnek hívják) lép fel Coney Island nyüzsgő strandján. Theo később Theodore Hardeen néven önálló bűvészkarriert épít. Az öccs szintén igen tehetséges bűvésznek és szabadulónak számít (ő csinálja meg először a kényszerzubbonyos szabadulást), aki roppant művelt és szellemes történetmesélő is. Houdini végrendeletében trükkjeinek és fellépéseinek minden dokumentált titkát, tárgyát testvérére bízza, hogy halála után pusztítsa el őket. Theo megtartja ígéretét, bátyja titkait nem árulja el senkinek. A trükkök, eszközök megsemmisülnek, kivéve egyet: a vizes kamrát, mely többször majdnem tönkremegy az évek során, míg végül felújított állapotban David Copperfield magányűjteményébe kerül. Amikor Harry megismeri Wilhelmina Beatrice "Bess" Rahnert, akkor a mágustestvérek útjai szétválnak (igaz először Theo randevúzik vele, de végül Houdini lesz a férje).houdini_es_theo.jpgHarry elveszi feleségül Bess-t, aki hűséges társa lesz az életben és a színpadon is. Ugyan sokszor próbálja lebeszélni a merészebb és merészebb szabaduló számokról, de Houdini hajthatatlan: szerinte a közönséget csak egyre veszélyesebb attrakciókkal lehet elvarázsolni. Houdini több híres száma között talán két legismertebb a kínai kínzó kamra, amikor egy vízzel töltött tartályból kell kiszabadulnia teljesen megbilincselve, melybe fejjel lefelé lógatják, vagy a tejeskanna-szám, amibe Houdini hajlékonyságának kösznhetően szintén megbilincselve préseli be magát, majd megtöltik vízzel, lezárják, és persze kibújik belőle. 
houdini_a_kannaban.jpgDe előfordult olyan is, hogy óriási magasságból egy daruról lógatták lefelé, megkötözve, egy kényszerzubbonyba szorítva. Bámulatos fizikai kondíciójának, izomerejének és hajlékonyságának köszönhetően ebből is kiszabadul. Állítólag még néhány különleges képesség is segítette őt a mutatványok csodával határos végrehajtásában: a bal kezét ugyanolyan jól használta, mint a jobbat, képes volt apró tárgyakat lenyelni, majd visszaöklendezni őket (rossz nyelvek szerint akkor kapta meg a kulcsot, amikor Bess megcsókolta őt egy-egy szám előtt), lábujja pedig különlegesen visszahajló, furcsa formában nőtt, melyet Houdini olyan ügyesen használt, hogy tudott vele csomót bekötni és kioldani, és szinte kézként használta (így már érthető, hogy miért végezte a mutatványait rendszerint igencsak alulöltözve, azonkívül persze, hogy meggyőzze a közönséget, nem rejteget a ruhájában sehol kulcsot). A mágus ezenkívül érthetetlen módon imádta a víz alatti szabadulásos mutatványokat, rendszeresen gyakorolt ezekre kádjában otthon, lélegzetét akár 4 percig is vissza tudta tartani. 

A nagy izomerő gyengéd szívet takar. Houdini rendkívüli módon kötődik anyjához, és feleségéhez. Anyja halálát alig tudja feldolgozni, és ő, aki trükkjeiről mindig állítja, hogy semmi csoda nem rejtőzik mögöttük, rövid időre mégis hinni kezd benne. Még egy médiumhoz is ellátogat, hogy megidéztesse rajongva szeretett anyja szellemét. A hókuszpókusz után mélyen csalódva távozik.houdini_es_a_mama.jpg

houdini_anyuka_bess.jpgBess iránti szerelmét gyermekáldással szerették volna megpecsételni, de a párnak sajnos nem volt szerencséje. A pletykákkal ellentétben nem Harry impotenciája volt az ok. 152 cm magas felesége mindig is beteges, gyenge asszony volt, pöttöm, fejletlen testtel (súlya nem volt több, mint 45 kiló), aki soha nem menstruált. A törékeny testbe viszont igen erős szellem szorult: Bess remek színpadi segéd volt, ő irányította a mutatványokhoz szükséges asszisztenciát, mindenben támogatta a férjét, kosztümöket varrt, és gondozta állatkertnyi házi kedvencüket.houdini_es_charlie.jpgMivel Houdininek és Bessnek nem született gyermeke, érthető nagy rajongásuk az állatok iránt. Különös szeretettel vették körül két kutyájukat, Charlie-t, egy pomerániai törpe spitzet, akit az orosz nagyhercegtől kaptak, és első európai turnéjukra is elkísérte őket. Az ő halála után Bobby-t, a fox terriert vették magukhoz. De egyéb állatok is nyüzsögtek körülöttük (egy hatláb hosszú madárröptetőben és szabadon is): Laura, a beszélő papagáj, aki a házaspár hálószobájában lakott, egy Petie nevű teknős, egy Polly nevű papagáj, egy Houdini nevű kanári, egy Rudy nevű óriásnyúl, és egy Abraham Lincoln nevű ölyv. Legenda kering arról, hogy Houdini halála után a mágus egyik öreg papagája kiszökött a kalitkájából, és otthagyta Besst, mert annyiszor látta gazdájától a lakatok trükkös kinyitását.houdini_solyommal.jpg

Houdini rendkívüli sokoldalúságára jó példa, hogy rövid filmes karrierrel is büszkélkedhetett, és repülőgépilótaként is kipróbálta magát. Saját Voisin repülőgépével egészen Ausztráliáig eljutott. Ezenkívül feltaláló is volt, kiötlött például egy speciális búvárruhát (állítólag egy barátja szomorú búvárbalesetet szenvedett), melyet használója egyedül is fel tudott venni, és vészhelyzet esetén könnyen ki lehetett belőle bújni a víz alatt. A remek találmányt az amerikai hadsereg felhasználta a második világháborúban. Ezenkívül gyerekjátékot is tervezett, talán azért, mert örökre vágyott egy saját gyermekre. Ja, és ugyan minden létező helyen tagadta, hogy magyar származású, és születési városaként Appletont adta meg, de a paprikás csirkét előszerettel készítette el otthon.

houdini_repulon.jpgHoudini halálát állítólag hencegése okozta, és egy elhanyagolt hashártyagyulladás, mellyel már korábban orvoshoz kellett volna fordulnia. Egy alkommal a McGill egyetemistáinak tartott elődadást, amikor azzal kérkedett, hogy milyen erős a hasizma, és bárki megütheti, ökle úgyis lepattan róla. Valaki gyorsan ki is próbálta ezt, mindenféle figyelmeztetés nélkül, amikor Harry még nem feszítette be az izmait. Az ütés miatt szétrobbant a vakbele, és már nem lehetett megmenteni a mágus életét. Houdini 1926. október 31-én halt meg.  Felesége bízott abban, hogy mivel ezen a  különleges napon távozott, amikor is a túlvilág és az itteni kapcsolatba léphet, talán férje is üzen neki a szellemek birodalmából. Ez nem történt meg. Viszont 52 évvel később október 31-én, vagyis pont azon a napon, amikor a nagy mágus 52 évesen elhunyt, megszületett Merlini. Neki köszönhetően nyílt meg a Várban nemrég egy bűvészettörténeti múzeum, Houdini Háza. Az intézményben megtekinthető a híres-neves tejeskanna és Harry mutatványos kényszerzubbonya is egyéb érdekességek mellett, illetve a látogatók betekintést nyerhetnek abba a rejtélyes életműbe, melyet Harry Houdini hagyott örökül nekünk. 

houdini.jpg

Szólj hozzá

film sport kultúra